A smaragd sziget egy kicsit másképp
Diving in
Az ország egész részén elég közkedvelt szabadidős tevékenység a búvárkodás. Bár alapvetően a légzőkészülékes merülés az elterjedtebb az alacsonyabb látótávolság miatt, ennek ellenére a búvárbázisok szinte kivétel nélkül biztosítanak lehetőséget a szabadtüdős merülésre is.
A partok mentén elérhető távolságban mindenütt megtalálhatóak a különböző szervezetek bázisai, resortjai, mégis a legnagyobb képzési lefedettséget a PADI biztosítja ebben az országban is. Ezeken kívül a legtöbb kikötőből lehetőség van „önálló” merülésre is, tehát a helyi ismeretekkel rendelkező oktató vagy merülési vezető nélkül, bár ez utóbbiak nélkül nem sok értelme van és természetesen szabályokhoz kötött ez is: meghatározott végzettség és bizonyos számú naplózott merüléssel lehet egyedül (instruktor vagy divemaster nélkül) merülni.

Mikor menjek? A „búvárszezon” itt áprilistól októberig tart, bár a rutinnal rendelkezők márciusban elkezdik az alapozást, ekkor azonban még csak 8-10 fokos a víz! A nyár közepére elérheti a 14-16 fokot is, ennek ellenére a leggyakoribb öltözet a 2*7 mm-es neoprén vagy a száraz ruha.
Hova menjek? Ennek a kérdésnek a megválaszolása minden esetben rajtad múlik: a legközelebbibe! Az egész ország területén magasan képzett oktatók dolgoznak és felelősséggel, nagy figyelmet fordítva mind a kezdőkre, mind a kevésbé rutinosakra. Itt ha egy picit enged a palack, kicserélik az O-gyűrűt! Amennyiben speciális igényed van, akkor érdemes utána érdeklődni: a technikai búvárképzésben Baltimore viszi a pálmát évek óta, a legnagyobb rangot a PADI-tól méltán a Castlegregory Diving Resort kapta (5 csillagos).
Nem túl jó az angolom… Semmi gond, a víz alatt mi sem beszélünk, hanem kézjelekkel adunk nagyon sok mindent a másik tudatára(van olyan, aki esküszik, hogy a reduktorba ordítva képes kommunikációra, de ő a kissebségi képviselet). Ha ez lent megoldható, akkor fent is!
Drága? Nézőpont kérdése: van, aki 20 eurót ad egy arckrémért, van aki eliszik 3 óra alatt 120 eurót, és még sorolhatnám. Ha van munkád, akkor megfizethető szabadidős tevékenység: a kéttankos merülés (egy napon kettő különböző helyen történő merülés) 90-120 euróig terjed a bázistól való távolság függvényében. Ezek az árak teljes felszerelésbérlést takarnak, tehát csak törölközőt kell vinned meg fürdőruhát (csajok a bikini nem feltétlen erre való!).
Mit fogok látni? Látótávolság? Általános látótávolságnak 12-15 métert szoktak megadni minden merülés tervezésénél, de sajnos ez is olyan, mint az időjárás: soha nem tudhatod! Volt már alkalmunk merülni kb. 20 cm-es látótávolságban egy szakítóáramlat kellős közepén, de egy Karib-tengert is meghazudtoló 28-30 méteresben is HÓFEHÉR homokos aljzaton is!
Az élővilág közepesen dús, rajhalak ritkán fordulnak elő, de a harmónia és a sokszínűség alapvetően itt is jellemző. Ún. kedvencnek számítanak: a macskacápafélék (http://hu.wikipedia.org/wiki/Macskac%C3%A1paf%C3%A9l%C3%A9k ) és a basking shark (http://en.wikipedia.org/wiki/Basking_shark ). Ez utóbbi gyakori látványosság április-május környékén a nyugati partoknál. Drámai élmény megpillantani a zöldes vízben felbukkanó hatalmas fekete árnyakat, hogy ezután közvetlen közelről belekukucskáljunk a 2 méter szélesre kitátott „szájba”.
Ami viszont még náluk is híresebb és a legtöbb búvárnak Írországról ez jut először az eszébe: a Lusitania. A 90 méteres mélységben nyugvó roncs 1915.május 7-én egy német torpedótámadás következtében süllyedt el Kinsaletől 19 km-re. A támadás során 1198 ember vesztette életét, köztük 128 amerikai is (később ez is egy ok volt, amiért az USA hadat üzent Németországnak). A hobbibúvárok számára a mélysége miatt is elérhetetlen (az ő esetükben az abszolút maximális mélységhatár 40 méter), a megfelelő képesítéssel és gyakorlattal rendelkezők számára sajnos tiltott: 1982 óta Gregg Bemis Jr kizárólagos tulajdonát képezi az érintetlen roncs.
Természetesen ezen kívül rengeteg gyönyörű roncs merülhető mind a nyugati mind a keleti parton (Anglia hajózásban betöltött szerepét nem kell magyarázni) elérhető mélységben.
Cápa??? Veszélyes merülni? Írországban légzőkészülékes búvárt ért cápatámadást még nem regisztráltak. A többi országban történt esetek túlnyomó része is sajnos emberi hiba következménye: provokáció, és az etetés, amely a természetes élővilág rendjét bolygatja (vadászösztön). Semmivel sem veszélyesebb itt merülni, mint Dublinban biciklizni! Minden egyes merülésre bizton kijelenthető a világon bárhol: ha ismered a saját határaidat, korlátaidat és képes vagy felelősségteljesen gondolkodni, akkor minden percét élvezni fogod!
Ami még rendkívül pozitív Írország részéről: minden egyes bázisa csatlakozott a Project Aware programhoz, amely a korallok, cápák, bálnák és minden víz alatti élőlény megmentéséért alakult, valamint takarítási, szeméttelenítési programokat, tréningeket szervez a világ minden részén.
Dekompressziós kamra: http://www.hyperbaricireland.com/
Jó merülést!
Irta:kicsiedoca
Koszonjuk:)